Vadregényes kirándulásra vágysz? Irány a Holdvilág-árok!

Holdvilág-árok. Már a neve is mesés, varázslatos. Átszövi, körüllengi valamilyen különleges vonzerő. Hogy el kell menni, meg kell nézni és akár félve, megilletődve, de végig kell járni, meg kell ismerni. Rám ilyen hatást gyakorolt a Holdvilág-árok, amikor először hallottam róla. Elhatároztam, felkeressük. És nem bántam meg. Azóta is időről időre visszatérünk erre a nagyon szép helyre, ahol a táj minden évszakban tartogat meglepetéseket.

Mi leginkább tavasszal szeretünk  ide kirándulni. Amikor már rügyeznek a fák, vagy már ki is bújtak az első levelek. Ilyenkor a földön heverő barna avar, és a magasban virító friss, zöld lomb olyan gyönyörűvé varázsolja a környezetet, hogy az embernek mindig figyelmeztetnie kell magát, hogy álmélkodás közben a lába elé is nézzen.

A hely több irányból megközelíthető, de mi jellemzően a kiskovácsi kórház mögötti területen parkolunk, majd innen indulunk az erdő sűrűjébe a piros kereszt jelzést követve. Kezdetben még házak között kell sétálni, de aztán hamar beérünk a fák közé és kezdetét veszi az izgalom. Főleg hóolvadás után, vagy esős időszakban lehet részünk élményben, amikor a patakmederben sok a víz és megesik, hogy köveken szökdécselve kell átkelni a patakon. Igaz, többnyire mindenhol van az átkelést segítő hidacska, vagy palló is. Ahogy haladunk egyre beljebb az erdőben, látható, ahogy egyre inkább szurdokszerűvé válik az út és a mellettünk emelkedő sziklák egyre inkább a magasba törnek. Végül már egy egészen V alakú mederben haladunk. Esős időben mellettünk csordogál a patak, száraz időben akár a patakmederben is haladhatunk, kerülgetve az öles fatörzseket, amiket a zord időjárás a mederbe döntött vagy sodort. Végül elérünk egy nagy, kiszélesedő részhez, amit magas sziklafalak határolnak. Itt választhatunk, vagy egy létrán jutunk fel a sziklafalak tetejére (én ezt nem különösebben ajánlom, nem nagyon van karbantartva), vagy balra nekivágunk a viszonylag meredek rönkökből épített lépcsősornak. Vigyázni itt sem árt, nedves időben csúszhat a fa, nézzünk a lábunk elé. Mi mindig a lépcsőt használjuk, négy éves kora óta a nagyobb fiam is gond nélkül végig baktat rajta. Fent ugyan mindenki liheg, de jó érzés tudni, hogy erre is képesek vagyunk!

Lent a létra mellett egyébként két kis barlangbejáratot találunk, egyik meglátogatása sem igényel felszerelést, de egy elemlámpa jó, ha van nálunk, hogy könnyedén bekukucskálhassunk.

Ha felértünk a lépcsőkön, balra találunk pihenő- és tűzrakó helyet. Itt lehet pihegni a lépcsőzés után, vagy elfogyasztani az uzsit, esetleg szalonnát sütni. És eldönteni, hogy elég volt-e az izgalmakból és visszafordulunk, vagy folyatjuk az utunkat tovább, egy még izgalmasabb részig. Mert ha – alacsony vízállás esetén – tovább megyünk, hamarosan szűk, kanyonszerű részhez érünk, ahol a helyenként alig egy-két méteres szűk helyen haladhatunk előre a magas sziklafalak között. Azért itt felmegy az adrenalin! Nem tart soká ez a szakasz, néhány tíz méter és máris kiérünk az erdőbe, ahonnan – ha pl. a Lajos-forrás irányába haladunk a piros négyzet jelzést követve – már egyszerű erdei ösvényen vezet tovább az utunk. Mi általában addig szoktunk menni, ott is megpihenünk, aztán irány vissza. Mivel mi két kisgyerekkel kirándulunk (2012. őszén egy önjáróval és egy háton hordozottal), gyakran megállunk pihenni, bogarászni, így nekünk egy ilyen túra kitölt egy egész napot. Ha a sziklás rész után visszafordulunk, három-négy órásra nyúlik egy-egy ilyen kiruccanás.

És hogy miért szeretjük annyira ezt a helyet? Mert még sosem találkoztunk itt kétszer ugyanazokkal a körülményekkel. A természet gondoskodik róla, hogy a díszleteket időről időre átrendezze és a hely mindig új arcát mutassa az ide látogatónak. Változatos, mert nem mindegy, hogy esős időben, lombhullás idején vagy, mondjuk, a nyári aszályos időszak alkalmával keressük fel a helyet. Amíg nyáron könnyű száraz lábbal végigjárni az útvonalat, addig esős időben egész másféle izgalmakat is tartogat ez a hely.

És még valami. Igen vonzó tulajdonsága a helynek, hogy lényegesen kevesebben látogatják, mint pilisi „testvérét”, a Rám-szakadékot. Pedig szépségében nem marad el mögötte, sőt, bizonyos értelemben felül is múlja azt. Vadregényesebb, monumentálisabb. Hívogató. Egyszerűen meg kell nézni!